Ilyen volt a fotel, mely a 30 évvel ezelőtti trendet mutatja
és ilyen lett, ahogyan ma tetszik nekem.
Roppant jó dolog, ha az ember lánya a barkácsolás és a varrás terén is otthonosan mozog. Ezeknek a hozományoknak köszönhetően megszépítettem anyósoméktól hozott ülőalkalmatosságunkat. Mondjuk eddig sem a régi kárpittal használtuk, hanem le volt terítve egy csini vászonnal, de meguntam állandóan igazgatni, ezért belevágtam a sűrűjébe és a kelmébe.
Zente fiam szedegette ki azt a kb. 200 tűzőkapcsot, ami a kárpitot rögzítette, én pedig megvarrtam a darabokból összeállított huzatot. Ragaszkodtam ehhez a kék-barna anyaghoz, pedig csak csíkok álltak rendelkezésemre. Nosza, keressünk egy hozzá illő, pótlásra alkalmas textíliát!
Mikor az is megvolt, összeillesztettem a mintákat és közé varrtam a keskeny csíkokat.
A kertben fotózott képek erősen világosak lettek, pedig nagy nehezen sikerült árnyékba vonszolni a dög nehéz fotelt. A színhű változatot ez a kép mutatja legjobban, mikor férjem bevitte eredeti helyére.

Ülőlapja erős szürkés-barnás vászon, háttámlája és a fekvőfelület (mert kinyitható ágyikóvá is tud válni ám!)
barna és kék szövésű brokát anyag lett, a fafelületet átfestettem szürkéskék színűre.
Készítési leírása itt olvasható.
wing chair, upholstery, before-after, craft
Sessel, Auspolsterung,vorher-nachher, handwerk

1 megjegyzés:
Hát, valami fantasztikusan ügyes vagy!
Nagyon tetszik!
Megjegyzés küldése