AJÁNLOM RENDHAGYÓ LAKBERENDEZÉSHEZ, BARKÁCSOLÁSHOZ, SAJÁT KEZŰLEG KÉSZÍTETT AJÁNDÉKOK, DÍSZEK FABRIKÁLÁSÁHOZ

fordító

adventi kopogtató, saját kezűleg

Igazi Fából fabrika-ötlet!         Rendhagyó kopogtató, melyet adventi koszorú helyett készítettem.

Most is fahulladékból dolgoztam, egy bográcsoláshoz félretett lécdarabot keltettem életre.

Először egy darabka csiszolóvászonnal, csak úgy nagyjából rendbe tettem.





Négy részre osztottam a felület, mert a katolikus egyház adventi liturgikus színeit, a lilát és a rózsaszínt festem fel a fa lapra.




Temperából kevertem ki a színeket és felvittem a jelölések szerint.






Előkerült a vonalzó és az arany színű csillámos ragasztózselé (glitter glue), mellyel a festések közötti vonalakat emelem ki.






Vonalzóval segítettem az iránytartást.
Mintha tollat használtam volna, egyszerűen a vonalzó mellett húztam végig a glitter-zselét.

A mérőlécet óvatosan emeltem el a falapról, hogy ne húzza magával a ragasztót. Sikerült!

Megtörölgettem, hogy a következő vonalnál nehogy az előző maradékát kenjem szét :-))





Az " adventus Domini ", az " Úr eljövetele " feliratot kinyomtattam a számomra tetsző méretben és betűtípussal.

A feliratot kettévágtam és levágtam róluk a felesleges papír részeket, hogy lássam, hova kerülnek a betűk.



Vágtam egy darabka indigót és a felhelyezett papírlapocskák alá csúsztattam, azok elmozdítása nélkül.
Az indigón keresztül átrajzoltam a vonalakat és fehér temperával átfestettem.


A temperán egy keveset hígítottam, hogy kissé folyós festéket kapjak, melyt aztán fogpiszkálóval vittem fel, hogy megtarthassam a szép, vékony vonalakat, íveket.
A sötét alapra kerülő világos festéket kétszer kellett felvinni, hogy tényleg világító fehér legyen a betű.

A színeket elválasztó csillogó ragasztóval néhány dekor-pöttyöt tettem a munkadarabra.





Mikor elkészültem, pillanatragasztóval felragasztottam a hátoldalra a vékony spárgából sodort zsinórt és kint a kertben akril lakkal tartósítottam. 
A néhány perc alatti száradást követően egy, az első adventi gyertyát jelképező lila sáv fölé egy pici fenyőágat ragasztottam.

A hetek múlásával felkerül a második, harmadik és negyedik ágacska is...


1 megjegyzés:

Sárosdi Virág írta...

Nagyon ötletes! :)