AJÁNLOM RENDHAGYÓ LAKBERENDEZÉSHEZ, BARKÁCSOLÁSHOZ, SAJÁT KEZŰLEG KÉSZÍTETT AJÁNDÉKOK, DÍSZEK FABRIKÁLÁSÁHOZ

fordító

Hárman - párban - "Karisanyinak"




Hát így néznek ki a legújabb kárpitozott székecskéim, melyeket ismét a Karácsony Sándor (Karisanyi) Református Iskola kapott ajándékba! Törekedtem rá, mint a múltban már elkészülteknél is, hogy testvéries látványt nyújtsanak.      Egyformák lettek, de mégis inkább kétpetéjűek...

Előző darabokat lásd ITT és ITT, valamint ITT és ITT.
Adva vagyon az előző felújításoknál már bemutatott csodálatos, MSZMP bélyegzővel ellátott szoci szék, melyre ezúttal is olyan minta kerülhetett, amilyet én gondoltam. Panni néni, az iskola igazgatóhelyettese most is szabad kezet adott :-)






Nem részletezem ismét a festés és felújítás szakaszait; régebben már megtettem, az előző daraboknál megtalálhatók (lásd fent, a linkek alatt).

Csak érintőlegesen mutatom be a lépéseket. Íme a festékfoltos, régi, TSZ elnökös - stílusú szék ülőlapja.





Röpke 20 perc alatt eltávolítottam a kárpitot rögzító tűzőkapcsokat csavarhúzó és harapófogó segítségével.
Eleinte próbálkoztam olcsóbb megoldással is, úgy gondoltam, hogy működik a bevált módszer, miszerint pikk-pakk feltépem a régi anyag segítségével a szögeket, de annyira régi volt a textil, hogy megadta magát, kiszakadt a kapocs alól...

Maradt a vízhólyagot eredményező, egyesével való bontogatás...



Régi, egy rétegű szivacs le, háromszor réteg vissza.
Először két 1 cm-es szivacs került fel az ülőlapnak megfelelő méretben, majd következett egy harmadik, ami túlnyúlott rajtuk és a fakeret oldalát is befedve rögzült a széklapra.




Kaptam kölcsön egy elektromos tűzőgépet a munkához, de nem vált be. Nem tudta olyan erővel belelőni a kapcsokat a fába, mint a manuális változata. Inkább maradtam a hagyományos eszköznél...




A háttámla felső peremére, a dekor anyagok és a fekete bársony találkozásához is tettem egy kis gépi hímzést, minden széknek a maga színösszetevőihez illőt.





A háttámla anyagát rejtett kézi öltésekkel zártam be, igényesen fejezve be a felújítási munkát. Ugye Ti sem látjátok a bordó varrócérnát? :-)

2 megjegyzés:

Sublót blog írta...

Egyik jobb, mint a másik (igazából nem, mindegyik szuper:), nagyon szépek lettek, gratulálok!

nemcsaktaska; fabolfabrika blog írta...

Köszi! Az látszik rajtuk, hogy szívvel csináltam.