Szúvas teknő helyett...

Valójában minden régi tárgyamnak tudom az eredetét, hogy kitől kaptam, de ez a teknő kivételt képez.

Sajnos lila gőzöm sincs, hogy került hozzám; de a lényeg, hogy van! Feltételezem, hogy lomtalanítottam, azért nem kötődik senkihez.

A teknő sorsát a benne lakó, vagy nem lakó szúbogarak határozták meg. Mert mit tudom én, hogy ha lekezelném szúirtó vegyszerrel, akkor biztosan nem maradna-e túlélő.
Ugyanis volt egy régi asztalom, amit lekezeltem valami tuti cuccal
és egy idő után meglepődtem; a néhány lyuk szaporodott...



Viszont itt rengeteg járat van, tehát nemigen venném észre az 1000 utáni 1001-dik lukat,
és bizony gond lehetne belőle...

Tehát a háborút úgy nyertem meg ellenük,
hogy el sem kezdtem;
sem időt, sem pénzt, sem munkát nem pazaroltam vegyszerre, hanem festéssel oldottam meg a problémát.
Mert ha vannak bogarak, akkor lesznek újabb lyukak.
És akkor kidobom a teknőt, de az biztos, hogy a lakás bútorait nem áldozom fel...
Viszont simán lehet, hogy a meglévő járatok annyira régiek, hogy nincs is bennük lakó. (2 hónapja készült el, és eddig semmi nyoma életnek...)



De az eddigi alagutakat el kellett tüntetni, úgyhogy elő a Mestertapasszal!

Az első réteg felhordása és száradása után egy újabb kenést hajtottam végre, mert száradáskor kissé behúzza magát az anyag, ahogy a képen is látszik.

Ha szép egyenesre szeretnénk, akkor meg kell ismételni a munkát...







A megszáradt tapaszolást felcsiszoltam,
de arra figyeltem, hogy a teknő egykori faragott vonásait ne tüntessem el, maradjon csak olyan, mint amikor vájták.









A szúrágta látványon kívül "esztétikai hiba" volt még a teknőn egy repedés és egy fagöcsört is.
De kifejezetten ragaszkodtam hozzájuk; a göcsörtöt kihagytam a festésből, a repedést pedig nem gitteltem be, csak festettem.



És nem is akármivel;
a jövő festékét használtam, vízbázisú zománcot.
Egyszerűen ódákat kell zengjek az anyagról; natúr fára használva ÁLOM!!!

Nem viccelek, 1/4 óra múlva száraz felületet kaptam, gyönyörű fedéssel.
Este festettem le -és ugyan tapintásra bőven használhattam volna kis idő múlva-, de csak reggel töltöttem meg, mert azért nekem ne párologjon bele a vegyszer a gyümölcsbe.







Elkészülte óta kedvenc konyhai tálként él velem a teknő; köszönöm annak, aki kidobta!