Kényszerből, egyedire felújított szandál.

Számomra alapvetés, hogy sose vásárolok kínainál...
De ennél a szandálnál kivételesen elgyengültem, és azzal együtt, hogy számítottam rá, hogy valami szar, mégis megvettem.
























Na jaaaa, a 4. viselés után feljött a talpára minimálvékonyan rákent, bevont műbőr felület.
Nagyon haragudtam magamra...
És bosszút forraltam!  :-)








Ráragasztottam egy ún. PTP anyagot, ami vízálló, strapabíró, erős művászon anyag.
Ahogy a facebookon írták ismerőseim, így már sokkal Zitásabb :-)

Rozsdás és rozsdamentes fém kellékek - faliképként

Hulladék deszkadarabok, különféle, szemétből kiguberált ócskaságok adják a gerincét legújabb munkadarabjaimnak.

A vasalótalpas kép alja valóban működik, akasztóként használható.


























Szódáspatron, cipőkanál, bajonettzár jól megfér egymás mellett...

A punk fazon (Billy Idol) kicsit fancsali képet vág, pedig igazán elégedett lehetne!
Ilyen vörösréz háló nem kerül mindenki fejére... :-)

fűasztal, régi konyhai asztalból

Itt kezdődött... Amikor még nem tudtam, hogy nem az lesz belőle, amiért vateráztam.
Mert valamit szerettem volna csinálni belőle; egy teljesen mást, mint asztalka...

Vásárlás után, otthon kivettem a kocsi csomagtartójából, kitettem a kocsi mögé és ott felejtettem. Ami csupán azért lett problémás, mert másnap reggel iskolába rohanva a 3 gyerekkel, hajtottam őket, hogy gyerünk már, gyerünk már, szállj be, induljunk és hogy rajtam ne múljon, egy bő gázt nyomva elindultam.
Azaz első körben rátolattam a féltve megszerzett portékára.
Azonnal rájöttem ám, hogy mi reccsent... Bakker, vörös fejjel kiszálltam a kocsiból és azt hittem, felrobbanok a méregtől.



Aztán délutánra már kezdett tisztulni a felhő a fejemben.
Oké, nem az lesz belőle, amit szerettél volna, hiszen ahhoz már kissé megroggyant, de lesz belőle fűasztal.

Megerősítettem a megrongálódott illesztéseket és felépítettem rá régi deszkákból egy keretet.
Szép meggypirosra festettem...














Kibéleltem erős nylonnal...

Gondoskodtam a megfelelő vízelvezetésről, kilyuggattam a betétet ...

Mehetett bele a jó kis trágyázott föld, gazdagon meghintettem fűmaggal ...

Kicsit féltem, hogy kiszedegetik a galambok a fűmagot,
ezért letakartam ...












A tűző napon gyantafolyás is megjelent az egyik deszka repedésén ...

... és végre kikelt a friss fű.
Nincs más hátra, mint időnként lenyírni és gyönyörködni ebben a rendhagyó kertecskében.
A deszkán a megkristályosodott gyantafolyás látható, semmi hiba nincs ám rajta :-)

Körszéket kárpitoztam; ilyen volt - ilyen lett

Szeretem, amikor valaki költözik, mert olyankor nekem is csurran-cseppen valami...

Ezt a szürkéskék bársony, pipereasztalhoz tartozó, háromlábú széket is így kaptam.



Régi kárpit le, ...












... megvarrtam az új huzatot, ...
















... és visszarögzítettem a régi ülőkére.

Ilyen lett.

nyomáskiegyenlítő tartályból ál kamera

A lomitelepen járva hozzám vágták ingyen...

Lányok lévén sokan nem ismerjük ezt az izét, ezért bemutatom ezt a tenyérnyi méretű változatát a nyomáskiegyenlítő tartálynak, melyet fűtési rendszerekhez használnak.

Így, vagy más méretben és formában már sokaknak ismerős lehet.

A repedést mestertapasszal bedolgoztam, száradás után csiszolópapírral elegyengettem a felesleget és fekete fényes akrilspray-vel lefújtam.

Ház, sufni sarkára szerelve kész is van a mindent látó "kamera".

Fekete kagyló héja is lehet dekoráció

Nyár van, megy a nyaralás ezerrel; ezért haza ne gyertek kagyló nélkül sehonnan, ha olyan helyen jártok! :-)

Tengerimádó, mediterrán hangulatot kedvelő olvasóimnak ajánlom ezt a nagyon egyszerű dekorációs ötletet.



A történet ott kezdődik, hogy még lány koromban (későbbi, egyetlen férjemmel) Bretagne-ban jártunk.
Ahonnan is egy jó adag kagylóval tértem haza. A „nem tudom mire kell, de biztosan kell” jellemem hozatta magammal a kincseket.
Viszont itthon, a lakásba lépve azonnal tudtam, mi lesz belőle. Fürdőszobába, a felső csempesor fölé került belőlük egy csodaszép dekorcsík. A lakást azóta régen eladtuk, fotóm nincs róla, ezért most elkészítettem a bemutató kedvéért újból, csak egy 3 darabból álló motívumként, amit imost photoshoppal sokszorosítottam …

Szóval kell hozzá kagyló.
Bevallom, hogy ezt az adagot egy étteremben (szándékosan ezért) rendelt fogásból loptam haza. Loptam, mert ugyan az ételt kifizettem, a kagylóhéj pedig hozzá járt, de azért –valljuk be-, elég piti dolog egy elegánsabb étteremből ilyesmit hazahozni.
Ezzel az erővel a kutyának is elhozhattam volna a csontot…
De mindegy, egy „kit érdekel” vállrándítással elcsomagoltam a szajrét.







Aki nálam szemérmesebb, főzzön otthon valamit ilyen alapanyaggal; aki viszont bőven merészebb, az besétálhat olasz étterembe csak úgy is, hogy nincs-e véletlen a szemétben néhány zacskónyi leszopogatott kagylóhéj. Garantáltan beszédtéma lesz; mindenféle jelző a vállára fog kerülni, de persze csak, amint kitette a lábát a vendéglátóhelyről.
És ugye ez „kit érdekel”, úgyse látnak többet …
(Aha! A következő héten új gyerek jön az osztályba, az ominózus étteremből a séfnek a fia...)  :-)

A tisztítás után nincs más teendő,
mint egyszerű, iskolában használatos folyékony ragasztóval ráragasztgatni a kagylóhéjakat egy általános vastagságú papírlapra.



Az, hogy a héj pereme nagyon vékony,
nem probléma; simán ráragad az alapra.









Száradás után, közvetlenül a perem mentén kivágjuk a héjakat.

És nem marad más hátra, mint felragasztgatni a most már alulról befedett, jó tapadási felülettel ellátott díszeket.
Mert most már azzá nőtte ki magát…
Élettartamát nem kell félteni; évekig, a lakás eladásáig sértetlenül maradtak.












Akinek ez még túl „üres”, festhet közé indákat, díszítheti itt-ott strasszkővel, vagy amivel tetszik.
És éljenek a nyitott szemmel járó beszerzők!

fán termő saláta, vagy bokor, vagy zöld rózsa :-)

Egy korábban, még az első gyermekem kisgyermekkora idején készült munkámat mutatom éppen.

Valójában nem tudom, hogy ez micsoda, de találtam egy esztergált fadarabot, olyan fa függönyrúd fazonút, aminek lyukas volt a vége és ezt álmodtam bele.

Akkoriban, amikor jött az ötlet, a kicsi gyermekemnek éppen picike, fa állatkészlet volt a kedvenc társasága és azokhoz ez a méret dukált zöld környezetként. Elbújhattak mögé a kecskék a farkas elől, lehetett róla legelni, meg mittomén...

Kissé meghalványultak az emlékeim a készítését tekintve, de leírom azt, ahogy ma csinálnám.

A filc kör mérete kb 11 cm legyen.
Egy ehhez hasonló (kicsit gömbölyűbbre vágott) 10 szirmú virágminta adja a sablont.
Két eltérő színű réteget egymásra teszünk; nem baj, ha nem pont egymáson fekszenek a szirmok. A virág közepét nem szabad kivágni, mert annak a segítségével fogjuk beletolni az alap közepébe.
A fa kocka lesz a következő tétel, egy kb 1.5 cm-es lyukkal a közepén.

15 mm-es, fához való fúrószár szerszámüzletben darabra kapható, általános készlet nem tartalmazza.

Ha a fa kocka sarkait kissé megcsiszoltuk esetleg le is festettük, játékbiztossá tettük, akkor egy kis pötty, mondjuk Palmatex ragasztóval összenyomjuk a két filcréteget, ragasztót nyomunk a lyukba is (nem tele, mert akkor kinyomja magából a felesleget, amikor belekerül a filc) és egy ceruzavéggel belenyomjuk (jó, inkább beleerőltetjük) a virág közepét, amit itt most nevezzünk torzsának.



Gyorsan megvalósítható természetes játék, házilag készített játék, olcsó játék (ha a fúrószárat nem pont ehhez kell venni).
Aztán, ha mondjuk rózsának megfelelő színből készítjük el, netán többféle színben vagy egyforma színben csak több darabban, színátmenetes megoldással, akkor lakásdekoráció is lehet belőle.

Lego, hajcsat és más kincsek gazdag tárháza... Mi az?

Hát a használt porzsák. :-)

Igen, én is hallottam a nylonharisnya porszívócső végére kötözéséről, meg a nagyon modern porszívók filteres megoldásáról.
De nálunk is általános takarításként működik a porszívózás, nyilván más felszívnivaló is van, mint láthatatlan porszemcsék a nylonharisnyán keresztül. Meg aztán nincs szükségem a kiválóan működő,
jó minőségű, megbízható márkájú, de filter (lego-csapda) nélküli porszívó helyett egy másikra.

Így én maradok a hagyományos, guberálós megoldásnál, amikor nem kívánok kidobni apró játékalkatrészeket, leszakadt és elveszett különleges ruhagombokat, kincset érő hajcsatokat,
ezt-azt-amazt. :-)

Készítettem régebben, más célra egy szúnyogháló anyagú szitát, amire manapság szitaként már nincs szükségem.

S mit ad Isten, pont jó a kukára.

Innentől pedig már biztos mindenki tudja, hogy miként mentem a drága legóalkatrészeket.





Nem azt mondom, hogy tiszta munka, de néhai nagyapám aranymondása szerint "a víz mindent levisz, csak a bűnt nem", így nem csinálok nagy ügyet a dologból. Végez más mocskos munkát is az ember, alkalmanként ez az 5 perc is belefér. :-)

A szűrőtálcába beleöntöm a porzsák tartalmát,
a felszálló por elől lelépek, aztán visszamerészkedek, újra megrázogatom a szitát, újra távozom a por elől aztán egy fadarabbal belekavargatom a kukába azt,
ami belehullik a szúnyogháló résein.
A végén az összeállt porcicákat kidobom és marad a tárgyi szemét.

Így megy minálunk; és ez persze csak én dolgom lehet... :-D

régi fa dobozokból nyitott szekrényke lett

Ezek a különböző helyen lomtalanított régi, fa dobozok testvérré fogadták egymást.
Egy helységbe kerülnek, ezért egyforma külsőt kaptak.



Azt bizton állíthatom, hogy undorító darab volt mindkettő, mikor kikaptam a szeméthalomból.
Ezek a régi állapotot bemutató fotók már magasnyomású mosóberendezés-kezelés után készültek.






Nem állt széndékomban sokat változtatni rajtuk,
hiszen számomra az csak emeli a fényüket,
hogy pontatlan tákolmányok... :-)

Ezért csak lecsiszoltam róluk a "szőröket", megerősítettem az oldalakat ott, ahol megkívánták azt.






Külsejüket csónaklakkal kezeltem le, érettebb színt kaptak tőle.

Belül hófehér festék fedi őket,
de úgy, hogy megmaradjon a patina;
a mélyedésekbe nem nyomkodtam bele az ecsetet.
Hogy süssön róluk az ódonság...






Végül is alig hasonlítanak...

A nagy doboz iszonyat régi, többet látott darab;
ezért sokkal sötétebb színű lett ugyanazon lakktól;
függetlenül attól, hogy mindkettő ugyanazon fából, fenyőből készült.


A méretük is más. De így, egymáshoz igazítva, mégis imádom őket...









Maradhatnak pőrén is, de dohatok rá csipkeszegélyt, terítőt is. Mindig úgy, ahogy kedvem tartja...

Felismeritek? Vágókorong volt valaha...

Mostanában több flex-korongot is elhasználtam és az egyik korongcserénél jött a szokásos "fejlövés", miszerint ebből még lehet valami...
























Első gondolatom az volt, hogy medál lesz belőle,
olyan hozzám illő, "barkács-sokk" ötlet;

A kopott részét fehérre festettem, a megmaradt képrészletet elválasztottam egy kevés türkiz csillámporral és kék, különböző méretű strasszokat ragasztgattam rá.

Kisszemű ékszerláncot akasztottam rája.




Viszont mire kész lettem vele, meg is gondoltam magam.
A 8.5 cm átmérőjű medál már-már brutális; olyan hiphop, meg rapper érzésem volt tőle. :-D
S mivel ezen stílusok nagyon távol állnak tőlem, így inkább a ház kézműves részlegét díszíti a csicsázott, régi flexkorong.

Szerintem szép lett.
De mivel nekem sokszor olyanok is tetszenek, ami másnál már leveri a lécet, így van egy olyan érzésem,
hogy ez is abba a csoportba kerül nálatok... :-D

Régi, házilag készített fa ruhaszárító állványt csinosítottam

Egy bontásra ítélt házikó utolsó kincse ez a lábakon álló ruhaszárító volt.
Nem volt kérdés, magamévá nyilvánítom...

Mert végül is azért hívtak, hogy vigyem,
amit hasznosnak gondolok.
Mivel más már nemigen volt az üres épületben,
így ebben az árva, rám váró jószágban láttam meg
a hasznot. :-)







Itthon letakarítottam a portól, sártól;
két darabra bontottam és mivel csiszolni nem is kellett, csak lefestettem csónaklakkal.

A színe gyönyörű lett!
A fakóvá öregedett, egykori teregető állványt a sárgás-barnás-vöröses, kültéri, időjárásálló lakk megtöltötte élettel.


A szakadozott szárítózsinórokat kicseréltem és egyesével fűztem be a szembeálló lyukakba.

Mert eredetileg egy zsinór volt végigfűzve benne, irányt váltva a végeken;
én viszont azt nagyon utálom, mikor a zsinegek elcsúsznak a teher alatt és nem egyforma feszesre nyílik ki a teregetőhely (pszichés ...)



Jó döntés volt elhozni; boldogan használom,
mikor a nagyobbik szárító kevésnek bizonyul,
vagy a fix teregetőhelyre éppen nem süt oda a Nap.